„– Mi volt a legmeghatározóbb élménye az elmúlt években?
– Összeomlott a kommunizmus.”
(találomra kiválasztott Menzel-interjú első kérdése és válasza 2007-ből, az Est.hu-ról)
Elhunyt Jiří Menzel.
Elment egy újabb bölény egy régi nemzedékből. Egy olyanból, aki még megélte a régi Európát. És aki átélte mindazt a tragédiát és nyomorúságot is, amit a 20. század hozhatott az öreg kontinensnek, azon belül is főleg annak közepének, Közép-Európának, Prágától Tallinnig, Gdansktól Szarajevóig.
Ez a bölény pontosan tudta, hogy mindenféle túlvezérelt ideológiák – és azok szolgálatába álló túlmozgásos bürokraták – milyen életidegen, életellenes fantazmagóriákba képesek magukat hergelni,
amik valamiért leginkább a saját megszokott kis életvilágaink ellen irányulnak.
Hol folyókat tereltek a sivatagokba, hol nagy szellemeket raktárakba, hol polgárosult embertömegeket haláltáborokba meg szibériai munkatáborokba – hol meg csak vonatokat ellenőriztek szigorúan.
Mint általában a 20. század legbölcsebb alkotói, Menzel is tudta, hogy ezeknek a totalitárius gépezeteknek mi sem fáj jobban, mi sem gyűlölnek jobban, mint azt, ha az élet – írhatjuk nagybetűvel is, hogy az Élet, bár Menzeltől mi sem állt távolabb, mint a Nagybetűsség –, szóval ha ez az élet kibújik, átpréseli magát a fényesre csiszolt fogaskerekeiken.
Ha az élet utat tör magának.
Szabadon, szabálytalanul, jókedvvel, bőséggel, a száraz ráció helyett irracionális játékossággal, hétköznapi örömökkel, boldogsággal, sörrel, knédlivel, szép nőkkel, jó fej faszikkal, humorral, röhögéssel, szenvedéllyel, szerelemmel – vagy csak egyszerűen szeretettel.
Az élet szeretete és annak megélése, kimutatása – ez a végső csapás minden szűkkeblű és szűkagyú, magát véresen komolyan vevő, humortalan, és épp ezért rettenetesen veszélyes rendszerre, amik nem bírják elviselni, ha valami a tudtuk vagy akaratuk nélkül történik.
Menzel az élet szeretetének filmes krónikása volt, felejthetetlen remekműveket alkotva,
miközben élete körül ott zajlott a 20. század minden fordulata, nácik megszállása, frontok átvonulása, sztálinisták, kommunisták térfoglalása, Prága tavaszodása, aztán baráti-szovjet megszállása, majd később a kommunizmus bukása.